Nem ma kezdtük!

Döntőnek minősül minden meccs

2014 december 11.
Két nagyon kemény mérkőzés elé néz a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a hétvégén, ugyanis a listavezető Miskolci Jegesmedvéket, illetve a ligaharmadik Dunaújvárosi Dab.Doclert fogadják. A HSC a Ferencváros ellen mutatott javuló játékot folytatná és meglepné mindkét soron következő ellenfelét, mint ahogy már korábban ezt sikerült megtennie, hazai környezetben.
Hazai környezetben folytatja a MOL Liga küzdelmeket a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata: szombaton a Miskolci Jegesmedvék, míg vasárnap a Dunaújvárosi Dab.Docler látogat a Vákár Lajos Műjégpályára. Mindkét nap 18 órától kezdődnek a találkozók. Nem lesznek könnyű meccsek, amint Christer Dreberg a csíki csapat vezetőedzője fogalmazott, aki szeretné, ha csapata azon az úton tudna tovább menni, amelyet a Ferencváros ellen elkezdett.

Nem lehetetlen
Hogy nem lehetetlen sem a Miskolci Jegesmedvéket, sem a Dunaújvárosi Dab.Doclert legyőzni, arról már bizonyított a HSC. Dunaújvárost szeptember végén gyűrték le a csíki fiúk hosszabbítás után 4–3-ra, úgy, hogy alig több mint egy percre voltak a hárompontos sikertől. A Miskolcot pedig október 5-én büntetőlövésekkel 3–2 arányban. Ezen mérkőzés főhőse Niklas Sjölund volt, aki egy góllal és győztes büntetővel járult hozzá a csíki sikerhez. A svéd csatár azóta már nem tagja a keretnek. Hétvégén újra meg lehet tenni azokat a bizonyos lépéseket, amelyekkel el lehetne érni a rájátszást.

„Két nagyon nehéz mérkőzés elé nézünk. A Ferencváros elleni játékunkból kell építkezzünk, ahol több olyan elemet láttam a játékunkba, amely bizalomra ad okot. Sajnos egy nyertes meccset engedtünk hosszabbításra. A Miskolccal épp hétvégén játszottunk. Ezúttal el kell kerüljük a könnyű gólokat. Sikerült már őket legyőznünk, úgy hogy ez egyáltalán nem lehetetlen, mint ahogy a Dunaújváros legyőzése sem. Jó hangulatú, kemény edzéseink voltak a héten. Velünk készült Bíró Mátyás is és majd a meccs előtt válik el, hogy játékra kész-e. Minden meccs döntőnek minősül” – nyilatkozta Christer Dreberg a HSC vezetőedzője.

MOL Liga, hétvégi műsor

Péntek: Debreceni HK – Ferencvárosi TC (19), HC Érsekújvár – Újpesti TE (19).
Szombat: HSC Csíkszereda – Miskolci Jegesmedvék (18), Brassói Corona – Dunaújvárosi Dab.Docler (18).
Vasárnap: Brassói Corona – Miskolci Jegesmedvék (15.30), HSC Csíkszereda – Dunaújvárosi Dab.Docler (18), Ferencvárosi TC – HC Érsekújvár (19).