Nem ma kezdtük!

Egy pont a Fradi ellen

2015 október 16.
Hosszabbítás után vesztett két pontot a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a MOL Liga pénteki játéknapján a Ferencvárosi TC ellen. A vendég együttes kemény hokit játszott, ami nem feküdt a Sportklub játékosainak. Ennek ellenére rengeteg helyzetet kihagytak a fiúk és ezt a Fradi meg is bosszulta.
Közel telt ház és újfent jó hangulat fogadta a HSC Csíkszereda, illetve a Ferencvárosi TC játékosait a Vákár Lajos Műjégpályán. Mindkét csapatnak fontos volt a győzelem, hiszen a csíkiak zárkózni akartak a mezőnyre, míg a vendégek a hat meccs óta tartó veretlenségi szériájukat akarták megtörni.

A találkozó rögtön egy nagy vendég helyzettel kezdődött, amely után a Sportklub uralta a játékot. A vendégek kőkemény erő hokit játszottak, amely sokszor a szabályosság határát súrolta. Nem is volt csoda, hogy a játékvezetők négy alkalommal ki is küldték a zöld-fehéreket a büntetőpadra. Ezeket viszont nem tudták kihasználni a vendéglátók. A mérkőzés legnagyobb helyzetét a 11. percben jegyezhettük fel, amikor egy Bendár-Moldován akció után a pakk átcsúszott Budai alatt, de a gólvonalon megállt. A Fradi a játék tördelésére utazott, ami meg is zavarta a csíkiak játékát.

A második játékrészben már kiegyenlítődött a játék képe, de mezőnyben továbbra is a hazaiak voltak jobbak. A vendégek jobbára ellentámadásra építettek, illetve a biztos védekezésre. A 28. percben viszont emberelőnybe kerültek, de nem sokáig, hiszen Valecko is kiült a büntetőpadra. A HSC ötödik előnyét már beverte. Tambijevs a kapu közelébe kavargatott, majd lövése kijött Budairól a kapu előtt álló Borshoz, akinek már nem volt nehéz dolga. Alig egy perc múlva K. Heffernan ajtó-ablak helyzetben ziccert rontott, vagy épp Budai hárított parádésan. A 37. percben viszont jött az egyenlítés, némiképp váratlanul. Lévai kékvonala lövésébe Rafaj tette bele ütőjét, Peksa tehetetlen volt.

Az utolsó felvonás egy nagy Fradi helyzettel kezdődött, majd Mihály csillant meg, de a gól elmaradt. A 46. percben egy kapu előtti kavarodás után Budai dobta el a bárdját gólhelyzetben. Jöhetett a rávezetés, amelyet Berljov elvétett. Az utolsó tíz percre a vendége játéka megélénkül Peksát több alkalommal is megdolgoztatták, ám a cseh kapus a helyén volt.

Jöhetett a hosszabbítás, amely több hazai helyzetet hozott, de az első nagy vendég lehetőség góllá érett. Egy kapu mögött megszerzett korongot Rafaj lőtt fel Peksa válla fölé, amivel megnyerték a meccset a vendégek.

Eredmény
HSC Csíkszereda – Ferencvárosi TC 1–2 (0–0, 1–1, 0–0, 0–1) – h.u.
Gólszerzők: Bors (31.), illetve Rafaj (37., 64.).

Artur Oktyabrjov, HSC Csíkszereda: „Az ellenfél kemény hokit játszott, de sajnos mi is partnerek voltunk ebben. Rengeteg helyzetet kihagytunk, illetve az emberelőnyös játékot a fiúk nem tudták megoldani. Óvatosan játszottunk, nem fókuszáltunk kellőképpen, ami főleg az utolsó percekre volt igaz, illetve a hosszabbításra. Nagy gond volt ma a góllövés. Minden helyzetnél lassabbak voltunk a kelleténél és az ellenfél odaért. Ha holnap nyerni akarunk akkor az első bedobástól kezdve oda kell állni. Játszani kell, koncentrálni és a fiúk is erőt kell merítsenek a holnapi meccsre. Ismerjük őket hiszen nemrég játszottunk ellenük Budapesten.”

Greg Lindqvist, Ferencvárosi TC: Az első harmadban nagyon sok kiállítást kaptunk és ez megölte a játékunkat. Sőt az egész mérkőzésen azt hiszem alig egy percnyi emberelőnyünk volt. Öt az öt ellen viszont úgy érzem, hogy jobban játszottunk és nagyon örvendünk a két pontnak. A csíkszeredai csapatnak nagy előny, hogy nyolc légiós játszhatnak és úgy amennyiben összeérnek, akkor ott lehetnek a liga top csapatai között, hiszen egy jó csapatról van szó.