You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Erste Liga
Tények
Érdekesség

Jól védekezett a Sportklub, legyőzte az éllovas BJAHC-t

A jégkorong Erste Liga éllovasa, a Budapesti Jégkorong Akadémia HC Gyergyószentmiklóst követően Csíkszeredából is pont nélkül távozott: szombaton este a házigazda Sportklub végig kiegyenlített meccsen győzött, feljött a harmadik helyre a táblázaton.

Nem kellett sokat várni a mérkőzés első góljára, az 5. percben egy lepattanóra csapott le Nagy Krisztián és ütött Adorján Attila ketrecébe (0–1). Kiegyenlített harc folyt a jégen, a játékvezetők pedig osztogatták a büntetéseket is – háromszor kettős kiállítást ítéltek, és habár mindkét oldalon több hiba volt, az eredmény nem változott az első szünetig.

Az események igazából a második harmad végén pörögtek fel: Becze Tihamér kapuvasat lőtt, majd Adorján védett fontos pillanatban, aztán David Stach egyenlített közelről (1–1). Fél perc sem telt el, amikor Becze passzolt Péter Balázsnak, aki megfordította a meccset (2–1). Az előny viszont mindössze egy percig volt a Sportklubnál, Joni Viikila bombázott a felsőbe, így 2–2-nél vonultak a csapatok az öltözőbe. Az utolsó játékrész elején ismét a Sportklub került előnybe: a 46. percben Becze lövését még védte Kornakker, a korong épp Péter Balázs elé pattant, aki ezúttal sem hibázott (3–2).

A BJAHC hajszolta az egyenlítést, az utolsó percben lehozta kapusát is, ám a Sportklub védelme és a kapuban Adorján állta a rohamokat, a címvédő 3–2-re legyőzte az éllovast és feljött a harmadik helyre a tabellán.

Jégkorong Erste Liga Csíkszeredai Sportklub–Budapesti Jégkorong Akadémia HC 3–2 (0–1, 2–1, 1–0), Gólszerzők: David Stach (38.), Péter Balázs (39., 46.), illetve Nagy Krisztián (5.), Joni Viikila (40.).

Kapura lövések: 31–30.

Kiállítások: 20, illetve 14 perc.

Alább az edzői nyilatkozatok olvashatóak:

Tom Coolen, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: Tom Coolen, vezetőedző, Sportklub Csíkszereda: Az első harmadban nem játszottunk jól, úgy tűnt, mintha aludtunk volna a jégen. Ezen kellett változtatnunk a mérkőzés hátralevő részére. Szerencsére a második játékrészben jobban játszodtunk, felébredtünk az átaludt első harmad után, sokkal jobban játszva a második felvonásban. Meg is nyertük ezt a játékrészt. Aztán elvesztettük az előnyt, ez elég rosszul jött. 2-1-re vezettünk, aztán megszerezték a második góljukat, ami nyílván nekik nagyszerű volt, de számunkra nem volt annyira jó. A harmadik harmadban egy hatalmas góllal újra nálunk volt az előny. A kapusunk, Attila, kiválóan játszott, tartást adott nekünk. Mikor levették a kapust, remek munkát végzett, minden lövést hárított. Összességében boldog vagyok a mai este után, minden tőlünk telhetőt megtettünk, egy jó csapat ellen. Igazi harc volt a jégen. Szerencsére sikerült nyerni. Szóval nagyon örülök a mérkőzésnek.
 
Kangyal Balázs, vezetőedző, BJAHC: Talán picit hiányzott a tapasztalat a mi részünkről. Ha nyomás alatt tudod tartani az ellenfelet, nagyon sok helyzeted van, akkkr az a kulcs, hogy ezeket gólokra tudod-e váltani, mi sajnos nem tudtuk gólokra váltani. Szerintem nagyon jól játszottunk. Furcsa ezt kimondani Csíkszeredán. Még nem nagyon volt velem ilyen, egy-egy meccs volt, mikor pontot szereztünk, vagy hosszabbítás volt, de ilyen dominanciát mérkőzésen belül nem tudtunk egyszer sem kialakítani. Az előző is egy gólos meccs volt, és ez is. Ez egy fajta képesség, hogy ezeket a meccseket megnyerd. Azt mondtam az öltözőben is, hogy minden ilyenfajta mérkőzésnek megvan az a hozadéka, amit egy jó csapatnak meg kell tanulni és át kell esnie rajta. Holnap meghívtam a csapatot egy meglepetés vacsorára. Függetlenül attól, hogy nyertünk vagy vesztettünk, az a fontos, hogy eredményektől függetlenül egy jobb csapat megy haza, mint amilyen jött. Amennyiben ugyanolyan menne haza, az nálam már visszalépés lenne.