You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Erste Liga
Tények
Érdekesség

Továbbra sem talál magára a Sportklub

Kétgólos hátrányból sikerült felállnia a címvédő csíkszeredai gárdának, a vereséget azonban mégsem tudta elkerülni a jégkorong Erste Liga vasárnapi játéknapján.

Harmadik magyarországi összecsapásán az Újpest otthonában lépett jégre a Sportklub, amely korábban a Budapesti JACH-tól ráadásban kapott ki, majd elbukta a Ferencváros elleni rangadót is. Akárcsak az előző két meccsén, ezúttal is hátrányba kerültek a kék-fehérek, akiknek ezután sikerült kivédekezniük egy emberhátrányt, majd az első harmad közepén túl Farkas Tamás góljával kiegyenlítettek.

A folytatásban Sofron István ötperces büntetést kapott, és ezt már kihasználta a házigazda, amely újra előnyt szerzett, majd a második játékrész végén ismét betalált, így már kettővel vezetett. Az utolsó húsz perc elejét nagyon megnyomta a Sportklub, mindössze húsz másodperc alatt Rokaly Szilárd és David Stach góljaival kiegyenlített. Ezután a székelyföldiek nem tudtak élni a harmadik emberlőnyös szituációval sem, majd szűk két perccel a vége előtt az ukrán Alekszander Pereszunko belőtte az Újpest győztes találatát. A szezon első magyarországi túráját kedden 19.30-tól a Debreceni EAC vendégeként zárják a csíkszeredaiak, ahol az utolsó lehetőségük lesz, hogy ne győzelem nélkül utazzanak haza.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz: Újpesti TE–Csíkszeredai Sportklub 4–3 (1–1, 2–0, 1–2).

Gólszerzők: Pokornyi Dávid (4.), Kiss Dániel (28.), Németh Attila (37.), Alekszander Pereszunko (59.), illetve Farkas Tamás (12.), Rokaly Szilárd (45.),David Stach (46.). Kapura lövések: 43–31. Kiállításpercek: 6–7.

Forrás: Továbbra sem talál magára a Sportklub (szekelyhon.ro)

A három összecsapás eredményei alább láthatóak! Ne adjátok fel, veletek vagyunk, fiúk!

Hajrá Sportklub!  💙🤍