Nem ma kezdtük!

Folytatni a sorozatot

2015 október 16.
Jó kedvel várhatja a soron következő összecsapásait a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata az elmúlt hétvége sikerességét követően. Ezúttal is rázós lesz, hiszen három nap alatt ugyanannyi találkozón kell pályára lépjenek a kék-fehérek.

Két MOL Liga-mérkőzés, illetve egy román bajnoki van műsoron hétvégére legalábbis, ami a Csíkszeredai Sportklub együttesét illeti. A kék-fehérek pénteken és szombaton a Ferencvárosi TC-vel, majd az Újpesti TE-vel mérkőznek meg. Végül vasárnap a román bajnokság keretében a Gyergyószentmiklósi Progym vendégei lesznek.

A csapat körül jó hangulat uralkodik, ami nem is csoda, hiszen a fiúk a legutóbbi négy mérkőzésüket behúzták. Most is hasonlót szeretnének elérni. Artur Oktyabrjov, a Sportklub trénerének, dolgát megkönnyíti, hogy csupán Péter Róbert, illetve Papp Szabolcs nem áll a rendelkezésére. Az már más kérdés, hogy a nemrég sérülésből visszajött játékosoknak mer-e lehetőséget biztosítani.

Pénteken rögtön a Ferencváros érkezik Csíkszeredába, akik ellen még nem volt alkalma a csíkiaknak, hogy összemérjék erejüket, csupán az előszezonban. A Ferencváros hatmeccses vesztes szériában van. Másnap az-az Újpest ellen lépnek jégre a fiúk, akiktől már két alkalommal vereséget szenvedtek a Megyeri úton. Vasárnap pedig jöhet a székely derbi az utóbbi napokban erősítést végrehajtó Gyergyószentmiklósi Progym ellen.

„Nagyon nehéz mérkőzésekre számítok, hiszen már az ellenfelek is tudják, hogy nem vagyunk olyan könnyen legyőzhetőek, mint voltunk korábban. Ahhoz, hogy sikerrel vívjuk meg az előttünk álló találkozókat, azt az utat kell bejárjunk, mint amelyen elindultunk. A fiúk meg kell küzdjenek a sikere érdekében és remélem, hogy ez sikerül is” – fogalmazott a Sportklub trénere Artur Oktyabrjov.

A hétvégi műsor
MOL Liga: péntek: Brassói Corona – Újpesti TE (18.30), HSC Csíkszereda – Ferencvárosi TC (19), Debreceni HK – Fehérvár AV19 (19), Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék (19.15); szombat: HSC Csíkszereda – Újpesti TE (18), Brassói Corona – Ferencvárosi TC (18); vasárnap: DVTK Jegesmedvék – MAC Budapest (19).
Román bajnokság: péntek: Bukaresti Steaua – Brassói Corona (17.30); szombat: Galaci Dunarea – Sportu Studentesc (17.30), Steaua – Brassó (17.30); vasárnap: Galac – Sportul (11.30), Gyergyószentmiklósi Progym – HSC Csíkszereda (17.30).