You are using an outdated browser. For a faster, safer browsing experience, upgrade for free today.
Tények
Érdekesség

Hokis világeseményre készülnek Csíkkarcfalván

Hatnapos nemzetközi jégkorongtorna kezdődik pénteken a Felcsíki Műjégpályán, ahol április 14. és 19. között a romániai egyetemista válogatott mellett a kanadai, az amerikai, a svéd, a cseh, a szlovák, a lengyel és a magyar csapat lép jégre.

Karcfalva lesz a házigazdája idén az Egyetemi Jégkorong Világkupa küzdelmeinek, amelyen nyolc együttes vesz részt. A viadalon összesen húsz mérkőzést rendeznek, naponta 4-4 összecsapás szerepel a programban. A találkozók minden nap 9.30-kor, 13 órakor, 16.30-kor, és 20 órakor kezdődnek. A résztvevőket két csoportba sorolták, az A jelű négyesbe az Amerikai Egyesült Államok, Szlovákia, Magyarország és Svédország került, míg a B jelű csoportban Kanada, Csehország, Lengyelország és Románia harcol a legjobb négy közé jutásért.

A csoportok első két-két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadik és negyedik helyezettek pedig az alsóházi helyosztókon folytatják.

„A csoportkört követően egy szünnapot iktattunk a programba, majd az elődöntők következnek az alsó és a felső ágon egyaránt. Az alsó ágra került csapatok számára az 5. hely lesz a tét, míg a felső ágon a végső győzelemért mérik össze erejüket a válogatottak. A sorrend tehát a torna utolsó napján alakul ki” – közölték a szervezők.

Az Egyetemi Jégkorong Világkupa mérkőzéseire online lehet jegyet váltani a bilete.ro felületén. Fel szeretnénk hívni minden érdeklődő figyelmét, hogy a helyszínen csak abban az esetben nyit ki a jegypénztár, hogy ha az interneten keresztül nem kelt el minden jegy. Ezért javasoljuk, hogy lehetőség szerint mindenki online váltson belépőt. Minden mérkőzésre elérhető a gyerek és a felnőtt jegy is. Előbbi 150 cm-es magasság alatt érvényes. Ugyanakkor kialakítottunk különböző bérleteket is, amelyekkel kedvezményes áron lehet megtekinteni a meccseket. Napijegy és teljes, 20 meccsre érvényes belépő is váltható” – olvasható a szervező Székelyföldi Jégkorong Akadémia által szerkesztőségünkbe elküldött közleményben.

Egy mérkőzésre a belépőjegy 25 lejbe kerül, a gyerekjegy pedig 15 lej. A négy mérkőzésre szóló napijegy ára 50 lej, a gyermekeknek pedig 30 lejért lehet napijegyet váltani. A teljes tornára (20 mérkőzésére) szóló bérlet ára 250 lej.

A torna ideje alatt a Felcsíki Műjégpálya parkolójának egy részét különböző kiszolgálóegységek foglalják el, ezért csak a szervezők, illetve a csapatokhoz tartozó járművek, valamint az ott lakók hajthatnak be autóval oda. A nézők az erre kijelölt helyeken parkolhatnak a pálya közelében, Karcfalva központjában, illetve a vártemplom környékén.

„A torna helyszínét igyekszünk úgy berendezni, hogy az egész család jól érezhesse magát, a mérkőzések közötti időszakban is legyen lehetőségük étkezésre, kikapcsolódásra, baráti beszélgetésekre” – tudtuk meg a szervezőktől.

A torna programja

Április 14., péntek:

9.30-tól Csehország–Lengyelország,

13 órától Magyarország–Szlovákia,

16.30-tól Amerikai Egyesült Államok–Svédország.

20 órától Nyitóünnepség.

20.15-től Románia–Kanada

Április 15., szombat:

9.30-tól Szlovákia–Svédország,

13 órától Lengyelország–Kanada,

16.30-tól Amerikai Egyesült Államok–Magyarország,

20 órától Románia–Csehország.

Április 16., vasárnap:

9.30-tól Magyarország–Svédország,

13 órától Kanada–Csehország,

16.30-tól Románia–Lengyelország,

20 órától Amerikai Egyesült Államok–Szlovákia.

Április 17., hétfő: Pihenőnap.

Április 18.,

kedd: 9.30-tól első alsóházi elődöntő,

13 órától második alsóházi elődöntő,

16.30-tól első elődöntő,

20 órától második elődöntő.

Április 19.,

szerda: 9.30-tól mérkőzés a 7. helyért,

13 órától mérkőzés az 5. helyért,

16.30-tól bronzmérkőzés,

20 órától döntő.

Forrás: Hokis világeseményre készülnek Csíkkarcfalván (szekelyhon.ro)